Az Omikron-Computer Kft. 1993. októberében alakult.
A két alapító Hegedűs Zoltán és Nagy Attila egy-egy műszerész táskával és némi magánvállalkozói gyakorlattal vágott neki a semminek a számítástechnika általános elterjedésének hajnalán.
Tevékenységünk
Kezdetektől fogva irodatechnikai és számítástechnikai termékek forgalmazása, szervizelése valamint ezen készülékek kellékanyag ellátása.
Szülői segítséggel sikerült megvásárolni első telephelyünket, a Lehel utcai volt ITV elektronikai műhelyt, melyet eleinte béreltünk. Kezdetektől felkészült szakemberekkel küzdöttünk a fennmaradásunkért, sokszor a nehezebb utat vállaltuk.
Mindig a vevőink és cégünk érdekeit messzemenően képviseltük, alázattal szolgálva.
Fontosnak tartjuk a minőségi szolgáltatást, és ezt folyamatosan bővülő vevőkörünk is bizonyítja.
1994-ben irodatechnikai termékeladásunk és szerviz munkáink elismeréseként megkaptuk a SHARP főforgalmazói minősítést.
1996-ban megnyitottuk a Pásti u. 8. sz. alatti számítástechnikai üzletünket, melyet folyamatosan bővítettünk,majd 1998-ban irodatechnika átköltözött a Lehel utcáról. Nemsokára be kellett látnunk hogy cégünk kinőtte létszámban és tevékenységében a Pásti utcát is,ezért 2000 júliusában megvásároltuk a ZÚGÓ utcai új, jelenleg is üzemelő székhelyünket, melyet nagy anyagi és fizikai ráfordítással átalakítottunk, felújítottunk. Ezzel a cég egy nagyon fontos és olykor adósságoktól is terhes időszaka lezárult.1998 és 2002 közé tehetőek az Omikron-Computer Kft. intenzív növekedést produkáló évei.
A 2000. év második felében új székhelyet megnyitottunk a Zúgó u. 3. sz. alatt, ahol irodatechnikai és számítástechnikai szakszervizt valamint szaküzletet is üzemeltetünk.
2002-ben a PC üzletág is átköltözik az új minden igényt kielégítő ZÚGÓ utcai telephelyére, ahol saját parkoló várja ügyfeleinket. Minden igényt kielégítő telephelyünk kettő bemutató teremmel+kettő szerviz+kettő raktár és egy iroda helységgel ill. az ezeket kiszolgáló egyéb az összes tevékenységünkhöz szükséges létesítménnyel rendelkezik.
2004-ben beszereztünk 3 db szervízautót szervízszolgáltatásunk minőségének javítása érdekében. Kollégáink egyben Bajtársaink is. Megbecsülésükre, munkakörülményeikre továbbképzésükre sokat áldozunk.
2006 ÜZLETI ÉV ESEMÉNYEI:SULINET II PROGRAM BEFEJEZŐDÖTT.Összességében sikeresen vettünk részt benne.Adózott eredményünk jelentősen,az előző évhez viszonyítva tizedére esett vissza,miközben forgalmunk "csak" 9%-ot esett.A 2005 év mérlegét már az újonnan megválasztott könyvizsgálóval készítettük el.Jó döntésnek bizonyul a könyvizsgáló személyének cseréje,hamarabb is megtehettük volna talán.Ez évtől szerződtünk a veszélyes és elektronikus hulladékok elhelyezéséről illetve ujrahasznosításárol az AKSD-vel. Erre az évre datálódik még a korábban beszerzett teherjárművek utólsó részletének kifizetése is.Az ebben az évben megtartott választások nem hoztak érdemi változást a gazdaságpolitikában.
2007 Üzleti év gondolatai:forrásaink csökkennek, forgalmuk újabb 9%-ot esik,de költségcsökkentéseknek hála eredményünk növekszik kétszerese 2006-hoz viszonyítva. KKV szektort komoly gazdasági terhek ill.problémák sorozathulláma éri el.Áfa csökkentéssel próbálják élinkíteni a fogyasztást,valami lendületet adni a gazdaságnak. Elkezdődik a csatornázás az utcában, teljes szervezetlenség, sár, járhatatlan utcák, új forgalmi rend és sok fejtörés az eredmény. Fél évig az ügyfelek nagyon nehezen tudják megközelíteni a telephelyünket. Több ügyfelünk, bezár megszünik.
2008 üzleti év eseményeiből: Az előző évben elkezdett fénymásoló műhely bővítésünk év elejére végre elkészült. Az utcánkat is lekövezték. Remek évkezdet után is tudtuk egész évben tartani a lendületünket.Forgalmunk 10%-al bővült,de beruházások miatt eredményünk az előző évihez hasonló maradt.Bankot vátottunk,nagyon indokolt volt,és költségtakarékos. Fogyasztóvédelmi ellenőrzésünk is volt,/botrányos hangnemben/mint kiderült ok nélkül.2008 őszére kiteljesedik és a gazdasági élet valamennyi szereplőjét érinti a gazdasági válság. Az állam és a magánemberek felelőtlenül eladósodtak, az év végére begyűrüzik a pénügyi válság is.
2009 év gondolatai:Az év elején minden héten újabb és újabb válalkozások szünnek meg,ügyfeleink száma is csökken. Munkahelyek ezrei szünnek meg,a hivatalos vezetés kénytelen az elmaradt bevételeit, az év közepén ÁFA emeléssel növelni.Az APEH 3 hónapot felölelő vizsgálatán is túlesünk,minden rendben nem találtak semmit. Előre láthatólag forgalmunk 30%-al csökken az előző évihez képest,kénytelenek vagyunk két kollégát elküldeni. Az OMIKRON gazdálkodása stabil,jelen pillanatban fizetőképességünk JÓ. Nem várunk jelentős javulást a továbbiakban sem,igyekszünk az ügyfeleket maximálisan kiszolgálni és megtartani. Tudatában vagyunk annak: a csőd szélén táncoló gazdaságban nincsenek csodák, örülni kell minden kicsi eredménynek.
2010 Nagyon vártuk már ezt az évet, gondoltuk talán kap még egy lehetőséget a maradék adófizető. A 2009 re prognosztizált 30%-os mínusz csak 10% lett, na ehhez hozzájött még 10%-os csökkenés 2010 ben. Stabil gazdálkodás, és a nagyon lassan beérkező rendeléseket követő még hosszabb fizetési hajlandóság volt a jellemző 2010 ben. Magánvásárlók minden hónap 20-át követő napokban szinte teljesen eltüntek, esetleg bankkártyás vásárlás 1-1db. Intézmények, iskolák, magán és állami cégek, polgármesteri hivatalok alig tudnak rendelni valamit , és még nehezebben tudnak fizetni. Mobilszolgáltatót váltottunk, kár volt mert a mobilunk már nem mobil alig tudjuk használni telephelyünkön és ügyfeleink is nehezen tudnak elérni bennünket, de költségeink majdnem duplázódtak. Öregedő autóink egyre több fejtörést okoznak. Telephelyünk udvarán új előtetőt építettünk nagyon jó lett örülünk neki. Húúúúú de jó hogy vége az évnek…. (:
2011 Hááááááát ezt má nem hiszem el ha nem látom a saját szememmel…..hú hogy mik vannak….ez érdekes év lesz…..térdre imára…de rosszul indul…. Foly.köv.
Ügyfeleink száma alapján cégünk Hajdú-Bihar megye vezető informatikai cégei közzé tartozik.
Üzleti ügyfeleink száma eléri a 3500-at, kiemelt ügyfeleink száma pedig a 150-et.
Tevékenységünk jelenleg lefedi Hajdú-Bihar megye egész területét.
Dolgozói létszámunk:
10 fő. Értékesítés: 4 fő, adminisztráció: 1 fő, szerviz: 5 fő.
Cégünk életének fontosabb évszámai:
1993 Induló létszám 5 fő, együttműködési szerződés a SHARP céggel
1994 Debrecen Lehel u. 20. sz alatti telephely megvásárlása
1995 Számítástechnikai labor megalakítása
1996 A belvárosban megnyitjuk a Pásti utcai szaküzletünket
1997 A cég életében először átlépjük a 100 millió forintos árbevételt
1998 Megnyitjuk a Pásti utcai telephelyünk II-es ütemét
1998 Bővítjük értékesítési csapatunkat, átlépjük a 200 millió Ft bevételt
1999 Új kollégákkal erősítjük csapatunkat, erőgyűjtés
2000 Rendkívül nehéz, mozgalmas év: 300 millió forint árbevétel elérése
2000 A Zúgó utcai új székhely megvásárlása, kialakítása, felújítása
2000 Az irodatechnikai szervíz beköltözik az új telephelyre
2002 A cég birtokba veszi új telephelyét, a létszám 12 fő, az ISO 9001-es minőségirányítási rendszer bevezetésének megkezdése
2003 ISO minőségpolitikai rendszer sikeres auditálása, alkalmazása.
2004 Sikeresen pályázunk és szállítunk számos közbeszerzésen.
Beindul a SULINET II. program,melyben aktívan részt veszünk.
Megvalósítunk az IBM céggel közösen egy X series nagyszerver szállítást,az országban másodikként.
2005 Cégünk sikeresen szállítja a második IBM X series nagyszerver megoldást.
Kollégánk sikeres CISCO vizsgát tesz vezetékes hálózatok témakörében.
Folytatjuk a SULINET II programot.
Pályázatokon is rendszeresen részt veszünk,segítjük a velünk eggyüttműködő partnereinket,kizárólag minőségi alapon.
2006 Az OMIKRON-COMPUTER piaci viszonyai 2003-tól gyökeresen megváltoznak. A magyarországi politakai viszonyok miatt ez a folyamat erősödni látszik,tehát alkalmazkodnunk kell.Ebben az évben új kollégákkal is erősíteni kívánjuk cégünk piaci pozícióját.
2007 Telephelybővítés +2db műhely átadása. Sikeres a Police tenderünk. Bővülünk két új kollégával:Takács Dezső pénztárgép Kriska Zoltán értékesítés területére érkezik.
Sikeresen értékesítünk számos IBM munkaállomást és X series szervert. Részt veszünk több számítógépes tanterem strukturális kialakításában.
2008 Hosszú évek óta először növelni tudtuk forgalmunkat. Sok IBM LENOVO gépet értékesítünk. Szépen fogynak a TFT monitorok és egyre több notebook fogy.
2009 Némi csökkenés ellenére vannak szép eredményeink is. IBM DS 4700 storage, több mint 50db Dell Vostro munkaállomás, SHARP MXM453N hálózati nyomtató, IBM X3950M2 serverek eladása szép sikerként említhető.
2010 Véget ért a Police tender, rengeteg munkát tettünk bele. Értékesítünk egy 16KVA APC SYMMETRA szünetmentes megoldást.
Itt ragadnám meg az alkalmat:
Köszönetet szeretnék mondani minden barátunknak, vevőnknek, hogy tanácsaikkal vásárlásaikkal segítették az általunk képviselt céget.
Mindenek előtt köszönet édesapámnak, NAGY SÁDORNAK "Sanyi Papának".
Ő nagyon sokat segített sokszor a két kezével, tanácsaival, kiállásával és minden anyagi eszközével abban, hogy a fent említett eredményeket közösen elérjük.
Reméljük a fentiek elnyerték tetszését, és hamarosan leendő ügyfeleink között üdvözölhetjük.
Tisztelettel:
Nagy Attila,
ügyvezető igazgató,
Debrecen, 2011. május 4.